2013. november 1., péntek

Trick or treat!

Best Halloween EVER. Nem mintha lenne összehasonlítási alapom... De ez tuti, hogy vitt mindent. Pedig annyira nem is vártam, csak azt, hogy legyünk már túl rajta, de a végén mégiscsak nagyon jól éreztem magam. :)
Korábban, konkrétan délben jöttek haza a suliból, kíváncsi voltam, hogy bírjuk majd, hogy ennyi időt kell töltenünk egymással... Hát, mindenki él... Végülis ez volt a végcél. Először kidekoráltuk a házat meg a kertet, nagy pókhálókkal


aztán sütöttünk sütit, rajzolgattunk, meg olvasgattunk. Egészen normálisak voltak. Aztán hostanyu hazaesett 5 után valamivel, akkor lerohantam, hogy összekészüljek, mert mondták, hogy 6kor megyünk trick or treat-elni. Már vagy egy hete ki volt találva, hogy macska leszek, mivel ez egészen egyszerűen kivitelezhető, és így nem kell jelmezre költenem. A másik lehetőség a zombi lett volna, de az túl bonyolult lett volna...
Szóval összehoztam. Meglévő hajráfomra, papír macskafüleket csináltam, vettem fekete sálat faroknak, beöltöztem feketébe, majd a végén megturbóztam egy kis arcfestéssel. Szerintem magáért beszél:


Hát nekik is nagyon bejött, oda meg vissza voltak, hogy mennyire ügyes vagyok... Tudom... :) Akkor utána segítettem nekik is felöltözni, és olyan fél 7 körül ki is nyomultunk a házból. Hostanyu otthon maradt ajtót nyitogatni. Egyébként nekem tökre be volt ígérve, hogy a szülők is beöltöznek. Ez tökre nem történt meg... Kb 10 perc múlva szétváltunk, én mentem Sara-val, hostapu meg Nathannel. Szerencsére, mert Nathanke nagyon idegesítő volt... Sara meg olyan kis édi volt, dumálgattunk, énekelgettünk (Soft Kitty-t, mi mást?!) sétálgattunk kézenfogva. Imcsizem. Oh egyébként hercegnő volt:


Vittünk kis vödröket csokigyűjtés céljából. Nekem is szereztek egyet. Ők kettőbe gyűjtötték. Szóval a lényeg annyi, hogy aki várja a trick or treat-előket, az égve hagyja a villanyt a háza előtt. Odamegyünk, bedörömbölünk, kiabáljuk, hogy "TRICK OR TREAT!!" kijönnek, kapunk/veszünk csokikat, megcsodálnak, elköszönünk. Nagyjából ennyi. Aztán megyünk tovább házról házra. Kb egy óra után hazamentünk, és kiürítettük a vödreinket, mert már tele voltak, aztán mentünk is vissza az utcára :)






Találkoztunk a többi trick or treat-elővel is:











Olyan negyed9 körül értünk haza, aztán még nekem kellett őket lefürdetni, meg vacsit csinálni... Anyuci nem ért volna rá, amíg itthon volt... -_-" Nah mindegy, vége lett a napnak. Szép volt, jó volt. Oh, és ez lett az én kis szerény végeredményem:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése