New Girl

Megvolt életem első cluster meetingje. Megismertem egy csomó új embert (0 magyar), versenyeztünk, nevettünk, ettünk, beszélgettünk. Semmi különös. De két dolog miatt érdemes volt felkelni:  megismertem olyanokat, akiknek szarabb a helyzetük mint az enyém, de még fontosabb hogy olyanokat is, akik elmúltak 21-ek és lehet velük inni... Stay positive!

Elmentünk egy nagy parkba, összesen volt vagy 20 au pair, és a legtöbbnek a családja is megjelent. Mert hogy ez egyike volt az évi két alkalomnak, amikor a családok is meg vannak hívva. Az enyém nem jött, mert Nathannek szombaton volt a szülinapja és többnyire őt ünnepelték. Asszem hárman voltunk 'új lányok', mindenki bemutatkozott szépen rendesen, kábé négynek emlékszem a nevére, de hogy hol laknak arról már gőzöm sincs... Persze arra emlékszek, hogy ki lakik, hozzám közel, ez túl fontos infó ahhoz, hogy elfelejtsem... Találkoztam Chloéval is, aki a New York-iak közül a legközelebb van hozzám, de még így is egy órányira... :( Ma van a szülinapja, úgyhogy vittem neki muffinokat, tiszta meg volt hatva :) Nagyon édi volt... Meg lettek más barátaim is, szerencsére van 1-2 elég közel, és általában mindegyiknél lehet ottaludni. Végre elindult a társasági életem felfelé... :)

Amúgy meg most volt Nathanke szülinapja, 8 éves lett a drágám. Ezért már napok óta arra vagyok ítélve, hogy pizzát meg csokitortát egyek... What a torture...! Amire legjobban vágyott egy X-Box 360 volt, azt megkapta. Azon nyomta 3 napig, úgyhogy legalább csönd volt :) Mivel tudtam, hogy ezt úgyse tudom felülmúlni, csak csokit hoztam neki, de attól is odavoltak, hogy milyen jófej vagyok már... Nyugi, tudom... Mostanában naponta odavannak valamiért, amit csinálok. Úgy tűnik végre rájöttek, mekkorát szakítottak velem :D:D Szerénység félegészség...

Happy

Tegnap este, mikor a vacsit főztem, hirtelen belém hasított egy érzés: boldog vagyok! Most volt az első olyan délutánom a gyerkőcökkel, hogy minden rendben volt, és jól éreztem magam! Eddig minden energiám arra ment rá, hogy ők rendben legyenek, és minél hamarabb megszeressenek, de most már én is élveztem az együtt töltött időt!
Délután hazajöttek, megcsináltuk a leckét, aztán kimentünk bicajozni. Az egyik nagy problémám az volt velük a kezdet kezdetén, hogy nem akarnak kimenni, csak benn poshadni... De most, hogy végre van biciklink (az övék is most lett megjavítva, ami szerintem elég vicces így, nyár után...) alig várják, hogy kimehessenek! Aztán fogócskáztunk is, amit ugyancsak élveztek. Olyan jó volt látni őket így, meg aztán észrevenni magamon, hogy már nem csak muszájból csinálom a dolgokat... Csak az kellett, hogy kicsit megismerjenek, rájöjjenek, hogy ki a főnök, meg hogy legyen egy jó kis rend, ahol minden percünk be van táblázva. Merthogy minden gyerek akkor kezd rosszalkodni, ha unatkozik, nemde? Hát most már nincs ilyen! Azt is észrevettem, hogy már nem számolom a napokat a hétvégéig... Fura...  

http://www.youtube.com/watch?v=tvY7Nw1i6Kw

On the other side

A reakcióból levettem, hogy az előző bejegyzés kicsit negatívra sikeredett, pedig eskü nem olyanra akartam. Tényleg jól érzem magam itt, minden szuper, nincs honvágy, úgyhogy nincs is miért aggódni... :)

Hiszen annyira jó helyen vagyok itt, hogy azt el nem lehet mondani. Nekem mégis sikerül... :D
Például imádom ezeket a kerteket. Ugye azt már említettem, hogy nincsenek kerítések, és hogy kb úgy néz ki minden mint a Született feleségekben. Jah és most néztem újra a Napos oldalt (még mindig imádom), és az is itt Phillyben játszódik, és az még tökéletesebben átadja az itteni életérzést.
Mindenkinek a füve olyan magas amilyennek lennie kell, kb hetente nyírják. Ez mellett mindenhol van egy két kis kertecske közbeiktatva... Imádom!

Emellett még az is tetszik, hogy mennyire hazafiasak... Minden második házon ott virít az amerikai zászló.

Meg mindenkinél ott van a kosárpálya a hátsó kertben... Néhol kettő is...
Ezen kívül imádom még az embereket is. Mindenki kedves, egymásra köszönnek, meg mosolyognak, ha szembemennek a járdán, az egyik inkább lemegy az útra, csak hogy biztos elférjenek egymás mellett, stb... Kész őrület...
Oh és csináltam egy kis research-öt is, rengeteg híres ember származik innen, úgy mint: Sharon Stone, Will Smith, M. Night Shyamalan, Amanda Seyfried, Bob Saget, Zachary Quinto, Grace Kelly, Jeff Goldblum, Richard Gere, Matthew Fox, Tina Fey, Bill Cosby, Bradley Cooper, Charles Bronson, Christina Aguilera, Wiz Khalifa, Maria Bello vagy Pink. Ezen kívül itt forgatták a Jelek-et, a Transformers-t, a Hatodik érzék-et, a Marley & én-t, a Falu-t, a Bárányok hallgatnak-ot, a Philadelphia-t (meglepett, mi?!), Az olasz meló-t, A kalandpark-ot és A sötét lovag: Felemelkedés-t is. Jó kis hely ez, nem igaz?

És imááádom azt a cukker iskolabuszt!!

Full of hope

Alakulnak a dolgok. Ennek ellenére sajnos nem tudom abbahagyni az Angliával való összehasonlítgatást. Ott minden negatívum ellenére, úgy éreztem, hogy (az au pair barátaim közül) én vagyok a legjobb helyzetben. Most nem így érzem. Minden barátom arról áradozik, hogy neki mennyire szuper helye van, és csak tart távol a hídnak menéstől, hogy remélem, hogy csak kiszínezik... Úgyhogy én is színezek...

Az egyik lány a new yorki táborból már az új családját keresi. Na én ott még bőven nem tartok. Kezdek beleszokni a dolgokba, amit azért a család nem könnyít meg... A kissrác még mindig rendületlenül Dianának szólít, amit eleinte viccesnek gondoltam, most már inkább bosszant. A kislány már kimutatja néha a foga fehérjét... Dührohamai vannak, amit a szülei nem is nagyon próbálnak leállítani, nekem azért sikerül. Az anyuka idegesítő hangját is kezdem megszokni, de az azért fura, hogy olyan mintha még idegennek tekintene. Bocsánatot kér, ha egymásba botlunk a folyosón, meg ilyesmi... Weirdo... De ennek ellenére azért feladatot osztogat. Mondjuk majd' megfulladtam a röhögéstől, amikor elmondta mit csináljak aznap, ami össz-vissz kb 10 perces meló volt... Ehhez képest hol vannak a Samiksha által kiadott 3napnyimelót2óraalatt című kis listácskák... Meg cetli is csak 2 naponta kerül elő...

Persze ez így rosszul hangzik, de összevetve, jobb dolgom van itt mint angolban volt. Mondjuk ott csak egy kölyök volt, ez az egy ami rosszabb. De itt nem kell 3 órákat takarítani 2 naponta, nem kell vasalni, amit utáltam, nem kell a szülők ruháival foglalkozni. A gyerekeket nem kell 0-24ben felügyelet alatt tartani (habár, ha nem vigyázok, gyakran elkezdik ölni egymást...). Nagyon komoly humoruk is van már, főleg a kiscsajnak, néha behalok tőle... Szupernagy szobám van, saját fürdővel. Ingyen bicajom is lesz keddtől. A múlt hétvégén elvittek az állatkertbe, ahova van valami deluxe kártyájuk és ezért majd ingyen visszamehetek még. Ugyan nem nagyon láttam olyat, ami otthon ne lenne, de azért így is csúcs volt. Azt mondják ez volt Amerika első állatkertje.

Meg hát ez mégiscsak Amerika... Oh és túl vagyunk az első fizetésen :)

Ginger, Pepper and Cinnamon

Túl vagyok itteni életem 3. munkanapján. Most már vonhatok le következtetéseket? 

Beszélgetek néha a többi új au pair barátommal, és mindenki annyira de annyira boldognak tűnik... Nem mondom hogy én depis vagyok, de azért mindenképpen vannak rosszabb pillanatok és olyan hihetetlen számomra, hogy mindenki más 100%-ig elégedett... Bizonyára velem van a baj... Persze imádom őket, imádok itt élni, és vagy ezer okot fel tudnék sorolni, akár álmomból felkeltve is, hogy miért nem akarom ezt itt hagyni, de akkor is... Mondjuk senki mást nem köszöntött a város másnapi Beyoncé koncerttel...
Már három nap eltelt, három reggeli felkészítés, és három délutáni szórakoztatáson vagyunk túl... Nem tudom nem Angliához (a munkához, nem az országhoz) hasonlítani az egészet... Olyan szempontból nyilván jobb, hogy pl itt nem kell minden nap takarítanom. Meg az se hátrány, hogy nem kell megküzdenem azért, hogy barátokat szerezzek, mert az ügynökség ebben is segít. A minap járt itt Peggy, a local coordinator, aki majd szervezi a havi au pair talikat, meg úgy mindig ott lesz nekem a háttérben, ha segítség kell. Nagyon aranyos volt, oda volt meg vissza, hogy megismerhet, meg az angolomat is imádta... Amikor harmadszor említette meg, hogy mekkora szuperkirály vagyok, megmondtam neki, hogy már voltam egy évet Angliában... "Jaaaa akkor azééért...." Igen. Tiszta segítőkész volt, válaszolt mindenre, és megígérte, hogy összehoz a hozzám legközelebb lakó Kim nevű német au pairrel :) Meg az is kiderült, hogy egy másik LC-vel együtt tartja a havi talikat, pont azzal, akinél Chloe van (NY-i meetingről), szóval legalább havonta 1X látni fogjuk egymást.
Szeretetben sehol sincs az angliai családom, ehhez képest. Ha csak a szülőket veszem, akkora a kontraszt, hogy rossz belegondolni... Ezek ölelgetik, puszilgatják egymást. Megkérdezik egymás véleményét. A pasi még virágot is hozott a nőnek, alkalom nélkül! Szemétség ilyet mondani, tudom, de ezeken az is látszik, hogy szeretik a gyerekeket. Szegény Rheámnál ezt sose vettem észre... Minden apró hülye kérdésre válaszol apuka, történeteket mesél, a kislány egyenesen a Legnagyszerűbb Mesemondónak nevezte már többször is :) Meg kikérdezik a gyerekek véleményét is... Kész diliház... -_-"
Azoknak a bizonyos black momentjeimnek nagy részét a kissrácnak köszönhetitek. Folyton nyafog, semmi se jó neki úgy, kidumálja magát mindenből (már nem bírod hallgatni és feladod...), rohangál össze-vissza a lakásban, amikor meg kivinném a kertbe, hogy ott vezesse le, nehezen beszélhető rá, és kinn meg 10 perc múlva jön, hogy: "jaaajjj menjünk beeee". Hát még ezek után az olyan megjegyzései, arra hogy, jó akkor csinálok neked palacsintát reggelire az, hogy "na azt legalább meg tudod csinálni...?!" Menj anyádba... De neeem, Bogica szuper au pair, csak mosolyog, hogy persze!
A kiscsaj ennek kb szöges ellentéte. Mindenben benne van, amit mondok, persze csináljuk! Énekel, beszélget velem, bármire rá lehet beszélni, és már most látszik rajta, hogy kezd belémszeretni... Persze az érzés totál kölcsönös. Mindent elmesél, az összes pici játékának tudom a nevét (Ma a Spicy(fűszeres) pónik voltak terítéken: Ginger, Pepper és Cinnamon). Már kívülről tudja a Soft Kitty c dalt (BigBang) és már külön játékunk is van hozzá... Én annnnnyira de annnnnyira igyekszek ugyanúgy bánni mindkettőjükkel, de ugye értitek, hogy milyen nehéz?
De ma megvilágosodtam. Engem is meglepett. Egyszer csak jó volt... Ahogy ráeszméltem, egyből elkezdtem mentális jegyzeteket csinálni, de nem tudom lesz-e még valaha ilyen...
Az egész úgy kezdődött, hogy olyan 1 körül hirtelen egyedül lettem velük. "Na miccsináljunk?!" Kérdeztem mindent: játszótér? séta? rajzolás? társas? Hát nem találtam egyet se, ami mindkettőnek jó lett volna... Aztán valamelyik felvetette, hogy süssünk tortát. Gyorsan megkértük apa engedélyét, aztán belevágtunk. Laptop elő, receptkeresés. Ez is eltartott vagy 15 percig, mire találtunk valami olyat, amihez mindenünk van. Majd nekikezdtünk, én méricskéltem, ők keverték... Már ekkor is nagyon gyanús volt, hogy nem nagyon van veszekedés és mindenki mosolyog... Én aztán beleraktam a muffinformába és megsütöttem. Mire ez meglett, már vagy fél kg színes máz meg csillámos cukor várta a kicsikéket. Kipakoltam őket tányérra, ők meg nekiálltak a díszítésnek. Innen eltelt kb másfél óra, mikor először felnéztek. Addig néma elégedettség... Weird, isn't it? Nathan lett kész hamarabb, utána megint nekiindult, de aztán rábeszéltem, hogy Make n' brake-zen velem, azt úgy tűnik csípi. Az alapjáték neki már túl gagyi, most úgy játszottuk, hogy az egyikünknek valami nagyon nehezet kellett építenie, amit a másiknak le kellett másolnia... Azt a koncentrálást, amit ez produkált, látni kellett volna... Apuka ekkor be is nézett, és mondta is, hogy "wow még soha senkit nem látott aki ilyen jól lekötötte volna Nathant..." Hát köszi... ENNYI! Tőle még azt is megkaptam, hogy milyen jó dalokat tudok (Soft Kitty), meg hogy milyen szép a hangom(!!!). Sara még azt is mondta, hogy én vagyok az eddigi legkedvesebb, második legjobb cukrász (az első 2 évvel ezelőtti, és az anyjának cukrászdája van... picit unfair advantage...) és a legjobb hangú au pairjük...

ÉS EGY HETE VAGYOK ITT!!!

előtte

utána

alkot a mester

"Naaa mosolyogj egyet a fényképért!!"

"Váááárj!! A képhez még szépen el kell rendeznem!"

"Love me, love me! Say that you love me!"

Már 4 napja elkezdődött az új életem, az új otthonomban, az új családommal. Ami azt illeti, tetszik!

Egyenlőre minden többé-kevésbé rózsaszín, a szülők kedvesek, segítőkészek, folyton kérdezgetik, hogy minden oké-e, és el vannak ájulva az angolomtól (Gyakorta elhangzik: "Your english is amazing!!") Hát thanks. A kölykök is aranyosak, bár folyton ölik egymást, amit szerintem a szülők simán kezelhetnének, csak nem akarják... Majd ha egyedül leszek velük, próbálkozni fogok.

Első nap mikor ideértem, kaptam egy nagy csokor virágot, ami szerintem nagyon aranyos volt tőlük. A ház aljában lakok, a garázs mellett, egy egészen jól kiépített kis lakásban. Van itt minden, háló, ebédlő, fürdő, konyha(amiben nem nagyon használható semmi). Szóval jó nagy. Simán el tudnám egy ilyenben képzelni az életemet.

Szóval a család: az apa, Ron, nagyon kedves mindig, viccelődik a gyerekekkel, teljesen komolyan válaszol az összes kérdésre, amit feltesznek. Látszik rajta, hogy professzor, mert akár 20 percig is tud válaszolni egy olyan kérdésre, hogy "mi a melegebb, a tűz vagy a láva?" vagy, hogy "mi az az atombomba?", vagy akár, hogy "mi az a polgárháború?". Sokat tanulok itt...
Az anya, Firouzeh, egy nagyon mosolygós, enyhén vinnyogó hangú nőci. Picit idegesítő, hogy mennyire nem rendszerezi a kölyköket, de ezt már ugye Angliában is túléltem egyszer, most is túl fogom...
A fiú, Nathan, egy nagyon okos kis kölyök, de a felét nem értem annak amit mond. Keveset beszél hozzám, és folyton az előző au pair nevén szólít... De azt hiszem, egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ma már legóztunk meg társasoztunk is, és folyton tudna nekem a Minecraft nevű játékáról beszélni, mivel nem mindig értem, hogy mit mond, csak néha betűtök 1-1 aha-t, az elég.
A lány, Sara, folyton csak dumál... Mindenről. Már tudom azt, hogy a rózsaszín a kedvenc színe, imádja a kiskutyákat, Nathan szeret tojásos szalonnát enni tojás nélkül, de extra szalonnával (ezt is tőle tudom), van egy magyar származású barátnője, Gréta, és valami kiskutyás gondozós videojáték a kedvence. De ha ez nem elég, folyton kérdez is... Neki nem elég, ha aha-zok, nála figyelni kell, és válaszolni... Nagyon nehéz. Olyanokat kérdez, hogy "milyen volt Magyarországon?". Mondom mire gondolsz? Erre ő: "Ööö háát izé... Milyen volt Magyarországon??" Köszi... Jól megmagyaráztad... De máris imádom őket.
A hely, Wynnewood, egy cuki kisváros, nagyon közel Philly-hez. Az utcánkat mintha a Született feleségek egyik epizódjából vágták volna ki... Tök ugyanúgy néz ki...

A házunk:

Ami nagyon aranyos volt tőlük, hogy az ideérkezésem másnapján elvittek New Hope-ba, egy nagyon édes nagyon amerikai kisvárosba, ahova ezelőtt minden au pairt elvittek, legalábbis ezt mondták... Naggggyoon cuki volt a hely, íme:

 Delaware river:

A kajáról egyenlőre nem sokat tudok, úgy néz ki hogy nem olyan igazi amerikaian esznek, bár már láttam pizzát meg Mac&Cheese-t is. A vacsora a főétkezés, és mindig az apuka főz. Első este homárt ettünk, másodikon lazacot(ilyen jót még nem ettem) harmadikon csirkét, ma steak volt, mindig zöldséges körítéssel. Szóval egész jó a helyzet. Kicsit lehidaltam amikor megláttam a müzli választékot (ami egy 60 centis polcot foglalt el), de az semmi volt a fagyihoz képest... Ami a bazinagy hűtő felét uralja. De van ugyanennyi zöldség meg gyümölcs is, úgyhogy oké...

Holnap kezdődik az igazi élet, egyedül leszek a gyerekkel, a házzal, sőt még főzni is fogok... Reméljük megeszik... Reméljük szeretni fognak...