Szóval nagynehezen ideértem pénteken, még a fülemen is csomagok lógtak, szinte hihetetlen, hogy mindet épségben célba juttattam. A gyerekek szaladtak elém az állomáson, mivel hostanyci járatta a kocsit. Aztán elvittek étterembe vacsizni, tiszta jófejek voltak végig, kb olyanok, mint amilyennek megálmodtam őket. Szombaton átjöttek barik, aztán még vasárnap is étteremben ettünk, akkor már egy nagyobb csapattal. Durva, ezek több társasági életet éltek 4 nap alatt, mint az előzőek 4 hónap alatt...
Az a background story, hogy a gyerekek apukája 2 éve hirtelen meghalt szívrohamban, még mindig terápiára járnak emiatt. Hostanyci mondta, hogy készüljek fel a furcsaságokra... Öhm... az előzőek egyértelműbben furábbak voltak, minden szempontból. Aztán elkezdődtek a munkás hétköznapok, gondoltam, majd kibújik a szög a zsákból, mivel Donagiéknál is lehullott a cukormáz 1-2 nap után. De nem. Még mindig normálisak. Anyuka fegyelmez, gyerekek önállóak. Hihetetlen... Kölykök is elég jófejek, bár szerintem most vagyok először olyan helyzetben, hogy 2 gyerek közül a fiú a szimpibb. Vicces, tisztelettudó, aranyos. A lány se rossz, kilométerekkel Nathanke előtt jár, de akkor is a fiú túl cuki.
A házuk is nagyon szép, gyönyörűen van berendezve és majdnem minden szobában van plazmatévé. New York City-től kb egy órára északon vagyunk, hatalmas au pair sereglet van körülöttem, már 2 magyart találtam is, 2 hét múlva szombaton találkozunk cluster meetingen, ami egy kosármeccs lesz.
LEHET ENNÉL TÖKÉLETESEBB???
Ja igen, nincs saját fürdőszobám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése