Nem sokat vártam el ettől a néhány naptól, amíg host szülők távol vannak, talán csak annyit, hogy mindenki életben legyen mire hazajönnek. Az sikerült. Még annál több is...
Mint kiderült, a kölykök teljesen normálisak is tudnak lenni, ki gondolta volna?? Teljesen kezelhetőek voltak, hallgattak rám, csinálták amit mondtam. Szinte hihetetlen volt ez az elmúlt néhány nap, mintha két teljesen új gyerekkel lettem volna összezárva... Meg a nagymamival. Aki néha lehet, hogy pain in the ass volt, merthogy akárhányszor bekerültem a látóterébe, annak minimum 20-25 perces csevej lett a vége vagy hogy, nem csak hogy segítség nem volt, de még őt is nekem kellett kiszolgálnom, meg ugye az angolul nem tudásának is voltak jelentős hátrányai, mint pl, hogy 10X megkérdezett valamit... De aztán meg beszéltünk Skype-on a szülőkkel és mondta nekik, hogy mennyire jól bánok a gyerekekkel (ez még lehet később jól fog jönni...), meg a szemembe is mondta, hogy látja milyen jóban vagyok Nathennel (?!), pedig ő ismerte az előző au paireket is, és azok nem voltak barik vele egyáltalán, meg volt, hogy 452X megköszönt valamit (pl, hogy elmosogattam...) és harmadik napon már a lányának nevezett és azt mondta, hogy szeret...
Nathan is normálisabb volt mint általában, sőt. Itta a szavaimat, bújt hozzám, nem (nagyon) ordibált vagy rohangált össze-vissza, teljesen kezelhető volt. Amikor mondtam, hogy most ezt csináljuk, azt csináljuk, akkor az volt és kész. Mint egy normál gyerek-szülő kapcsolatban... Bárcsak ilyen lenne ezután is... 3 napja esett a hó, úgyhogy tegnap is meg ma is kimentünk havazni, pedig először nem is akartak, aztán úgy élvezték, hogy kinn voltunk több, mint 2 órát... Ez lett az eredménye:
Mint kiderült, a kölykök teljesen normálisak is tudnak lenni, ki gondolta volna?? Teljesen kezelhetőek voltak, hallgattak rám, csinálták amit mondtam. Szinte hihetetlen volt ez az elmúlt néhány nap, mintha két teljesen új gyerekkel lettem volna összezárva... Meg a nagymamival. Aki néha lehet, hogy pain in the ass volt, merthogy akárhányszor bekerültem a látóterébe, annak minimum 20-25 perces csevej lett a vége vagy hogy, nem csak hogy segítség nem volt, de még őt is nekem kellett kiszolgálnom, meg ugye az angolul nem tudásának is voltak jelentős hátrányai, mint pl, hogy 10X megkérdezett valamit... De aztán meg beszéltünk Skype-on a szülőkkel és mondta nekik, hogy mennyire jól bánok a gyerekekkel (ez még lehet később jól fog jönni...), meg a szemembe is mondta, hogy látja milyen jóban vagyok Nathennel (?!), pedig ő ismerte az előző au paireket is, és azok nem voltak barik vele egyáltalán, meg volt, hogy 452X megköszönt valamit (pl, hogy elmosogattam...) és harmadik napon már a lányának nevezett és azt mondta, hogy szeret...
Nathan is normálisabb volt mint általában, sőt. Itta a szavaimat, bújt hozzám, nem (nagyon) ordibált vagy rohangált össze-vissza, teljesen kezelhető volt. Amikor mondtam, hogy most ezt csináljuk, azt csináljuk, akkor az volt és kész. Mint egy normál gyerek-szülő kapcsolatban... Bárcsak ilyen lenne ezután is... 3 napja esett a hó, úgyhogy tegnap is meg ma is kimentünk havazni, pedig először nem is akartak, aztán úgy élvezték, hogy kinn voltunk több, mint 2 órát... Ez lett az eredménye:
(Csoda au pair mit tesz, ha a lánya hercegnő hómackót szeretne? Megcsinálja!)
(Nathan egyéni projektje: a tengeralattjáró hómacska)
Persze hulla vagyok, hiszen akármennyire tündérek, a meló azért kétszeres volt... Annyira jól éreztük magunkat, hogy Sara ma odáig jutott, hogy azt mondta: nem örül, hogy holnap hazajönnek a szülök, jobb lenne inkább néhány nap csak velem... Nekem is jobb lenne...
wáó, tökjó ez a jegesmaci :)
VálaszTörlés