Túl vagyok életem első leszbikus esküvőjén. Ha ilyen az összes, simán bevállalom mindet... :)
Szerintem már az is csoda, hogy odaértem. Mondjuk híres vagyok különlegesen jó tájékozódási képességemről (már elfelejtettük az "Apa! Nem tudom, hol vagyok de gyere értem!" kezdetű telefonbeszélgetéseket...) de azért kicsit féltem. Kicsit nevetséges, hogy a kocsival légvonalban 15 perces út vonattal több, mint egy óra... Nagyon aranyosak voltak, Kim egyből legyönyörűzött (köszi, vagy 2 órám benne van...) az anyukák megölelgettek, még a nagymamitól is kaptam egy puszis-ölelős-fényképezős csomagot. Teljesen pozitív volt az egész buli hangulata. Tiszta sokan eljöttek (Igen, pasik is voltak), naggggyon jó volt a kaja, még táncoltak is. Ők. Teljesen beleszerelmesedtem a 18 hónapos, adoptált Macy-jükbe, de nem engedték, hogy hazahozzam sajna... Kétszer is beleült az ölembe, pedig csak most látott másodjára. A fura az, hogy a szülőanyja is ott volt, konkrétan mellettem, és ő többször is hívta, mondjuk elég creepy-n, de mégis hozzám jött. Biztos érezte az au pair energyt ami belőlem árad. Vagy csak menekült...
De egyébként egyáltalán nem volt furcsa, hogy két nő házasodott. Tetszettek a vicces feliratok, hogy: "Here come the brides" vagy "Mrs. & Mrs." Olyan kis cuki volt az egész.
De sajna ennek a szombatnak is vége lett egyszer, haza kellett jönni, másnap dolgozni, meg ehhez hasonló hülyeségek... A gyerekekkel mostanában egészen jól kijövünk. Persze reggel utálnak, de hát én is utálnám azt, aki olyanokra kényszerít, hogy felkeljek, felöltözzek, reggelizzek, fésülködjek, fogat mossak, és még az ajtón is kirugdos... És nyilván mindezeket passzióból teszi... De mindezt felülírja az, amikor délután leszállnak a buszról és az arcukon méteres vigyorral a karjaimba szaladnak... Amit nagyon bírok bennük, hogy amikor valami olyat csináltatok velük, amit nagyon nem akarnak (pl házit), vagy megtiltok valamit, amit nagyon akarnak ("ne, inkább ne ugorj le a tetőről..."), akkor nem rohannak egyből az anyjukhoz, hogy "aaaanyúúú a Bogi azt mondta:..." (mert a Rhea mindig ezt csinálta) hanem figyelnek, vitatkoznak, alkudoznak és szót fogadnak. Tiszta durva. Szerintem ez tökre nem normális gyerek-viselkedés. :) Persze mindez megváltozik, munkaidőm után, amikor már nem én vagyok hatalmon, akkor hirtelen megőrülnek, össze-vissza rohangálnak, ölik egymást megatöbbi... Na akkor próbálok mihamarabb felszívódni... Amit újabban hostapu megnehezített... Merthogy együtt vacsorázunk, és Bogica nem léphet le, amikor befejezte, hanem még ott kell ülnie fél órát, amíg a folyton dumáló kölykök is végeznek... Merthogy ő úgy szereti... ohyeah... Ezt kb egy hete tiltotta le... Komolyan, mintha én is a gyereke lennék... Pedig magyaráztam neki, hogy nem bunkóságból akarok lelépni, hanem akarok adni nekik egy kis privacy-t, hogy lehessenek családi körben is, erre egyből az jött le neki, hogy hát akkor én biztos nem érzem jól magam velük... Bakker lehet, hogy nőből vagyok, de ennyire ködösen nem szoktam fogalmazni... :/ Végül feladtam, úgyhogy most ott ülök minden este még fél órát, és egy nagy vigyorral az arcomon bámulom ahogy esznek. Ha ettől ő jobban alszik... Meg egyszer nem voltam elég szemfüles és napközben elkapott, hogy elmondjon néhány dolgot amit ők máshogy csinálnak (értsd: csináljad úgy kisköcsög!), akkora komoly problémák voltak... Pl: a salátához ne csíkokra vágjam a paprikát, hanem csak négy negyedbe... WTF?! Más lesz az íze?! Ráadásul mindent olyan fura mosollyal magyaráz, amit nem tudok eldönteni minek szól... Akin eddig ilyet láttam, az vagy viccelt vagy flörtölt... De az is lehet, hogy csak simán őrült... Az anyukának is van egy enyhe infantilis beütése, ami általában a vihogásában jön elő... Meg néha olyan dolgokon nevet, ami sztem baromira nem vicces. Pl hogy a fiú öli a lányt... Weird... De egyébként nagyon kedves és segítőkész nőci, úgyhogy no offence! Apucival meg azóta igyekszem minél kevesebbet egy légtérben tartózkodni, ami egészen jól működik, ha meg megtalál és mindenképpen beszélgetni akar, akkor egy nagy mosollyal, kedvesen, udvariasan válaszolok. De azon nem tudom túltenni magam, hogy mennyire nem fegyelmezik a kölykeiket... Nah megyek iszok valamit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése