Szóval 2 nap van hátra. Ezt is megértük... Nem hittem volna...
Most jönnek elő igazából azok a gondolatok, hogy mi lesz velem odakinn, meg hogy fogom ezt túlélni, vagy hogy akarom e ezt én igazán? Egyszóval fosok. Szerintem ez mondjuk tök normális. Azért mégse egy kis mindennapi dologba vágok bele... Persze szarok nagyon ezek az utolsó baráti találkozások, amikor minél előbb el akarok búcsúzni, nehogy a szeme előtt sírjam el magam... Persze tudom, jó lesz, meg én akartam, de hát akkor is...
Szóval hátra van még egy holnapi családozás, aztán már nincs más hátra, mint előre. Hétfőn egykor már München felé száguldok.
Wish me luck!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése